Ámort elvittem sétálni (hátsó felét tartani kell).
Alányúltam kézzel, hogy kinyomkodjam a hólyagját, abban a pillanatban magától pisilt és nem ám csak eleresztette, gyönyörű íveset pisilt, szaggatottan - tudjátok, mint amikor jelölnek a kutyák!!!
A torna alkalmával minta a farkincája is jobb lett volna (vagyis mintha már reagált volna) , de kicsi a változás sajnos.
Séta közben tegnap találkoztunk Julikával - ha láttatok már kutyát örülni, akkor el tudjátok képzelni, hogy Ámor milyen boldog volt. A mellső két lábán ugrált (volna) Julika felé, ha tudott volna futott volna egy óriási nagy kört örömében:)
Igaz, hogy csak 9 kg Ámor fiam, de azért nehéz néha cipelni a sejhaját, főleg ha egy foxival akar kergetőzni és mindent el is követ annak érdekében, hogy gyors legyen. Így egy kicsit letettem, hogy pihentessem a kezemet. A fotók ekkor készültek:
Minden elismerésem tiéd Zsuzsi! :)
VálaszTörlésÉletünkben nagyon sok olyan döntést hozunk meg ill. kell meghoznunk, aminek ott és akkor nem mérlegeljük a jövőbeni kihatását és meg merem kockáztatni sok döntésnek még csak megjósolni sem lehetne helyes vagy éppen helytelen volt-e...
VálaszTörlésAmikor egy döntés megszületik, az a legüdvösebb dolog, mert akkor ott, és abban a billanatban valami azt súgta ezt kell tenni.
A szív pedig nagy úr, ritkán lehet agyunkkal felülbírálni.
Emellett egy meghozott döntést utólag könnyű bírálni...ez emberi tulajdonság.
Nemrég volt alkalmam beszélgetni egy deréktól lefelé lebénult emberrel. A szemében valami felülmúlhatatlan csillogás volt és a szíve tele volt tervekkel...Úgy éreztem, ő így is teljes életet él. Igen, ő ember volt, de valahol ugyanúgy kiszolgáltatott, mint Ámor, hiszen a környezetére volt utalva 90%-ban. Ámor kutyus, és mint olyan és választható opció, az emberek nem akarnak egy beteg kutyussal bíbelődni. Ez valahol érthető is, hisz sokat kíván meg a gazditól még hosszú évekig. A kérdés valóban csak annyi, hogy lesz-e olyan szerető gazdija, akinek így is ő lesz a tökéletes kutya? Mi lesz vele? Erre én sem tudok válaszolni, és mivel őszinte embernek tartom magam, én sem tudnám felvállalni, de ha a szemébe néztem volna: ugyanazt a döntést hoztam volna meg, mint TE Zsuzsi. Amikor az élniakarás szikrája ott ég a szemében......