Mindenféle gondolat kavarog a fejemben, nem tudom mi a helyes, csak azt hogy mi lenne a helyes az agyam és mi lenne a helyes a szívem szempontjából.
Ámor lebánulásakor azonnal felmerült bennem: altatás.
Volt fájdalomérzete, várjunk még, mi lehet ez? Aztán a műtét, a gerincműtét. Egyedül döntöttem a műtét mellett és nem az altatás mellett. Nem volt időm sem idegem (munka közben) a többiekkel megtárgyalni a dolgot.
Ezzel a döntéssel hatalmas terhet róttam magamra, önkéntes társaimra és legfőképpen rátok kedves támogatók - hiszen ha Ti nem vagytok, akkor nem tudtuk volna kifizetni a költségeket.
Az állatorvos is több negatív kritikát kapott, hogy miért vállalta el a műtétet? Miért nem lett elaltatva, hiszen Ámor egy menhelyi kutya, így most egy rakás pénzt vettünk (vettem ) el más kutyáktól, abból milyen sok tápot lehetett volna venni?
Ezt a pénzt nem vettük el senkitől, ez a pénz nem volt meg, amikor Ámort műtötték, ez a pénz néhány nap alatt gyűlt össze Nektek köszönhetően!
Miért nem döntöttem az altatás mellett? Nem tudom, nem tudom és nem tudom. Tudom, hogy ez lett volna a helyes döntés, hiszen állatotthon gyakorlatilag olyan csóró, hogy már a felszámoláson is el kell gondolkodni.....
Nem és nem és nem tudom megmondani miért döntöttem amellett hogy próbáljuk meg, nem gondoltam arra, nem...egyáltalán eszembe sem jutott (pedig mondták)...vagy inkább nem akartam tudomást venni róla, hogy arra is van 50% esély, hogy nem épül fel Ámor.
Nem az az ember vagyok, aki "minden áron" akar életet menteni, tudom, hogy mikor kell megálljt parancsolni az állat érdekében. Önkéntességem alatt eddig én voltam az, aki elvitte a beteg, szenvedő állatokat elaltatni. A többiek nehezen döntöttek, de én képes voltam rá, még akkor is ha utána több napig nem aludtam a lelkiismeret furdalástól.
Ámor esetében nem tudtam megtenni ezt a lépést - valószínűleg azért, mert Ámor szemében nem láttam a szenvedést, ő még mindig egy ugri bugri mosolygós, vidám kutya volt- csak éppen lebénul a hátsó végtagjaira.
Lehet mondani, hogy felelőtlen voltam, hiszen mindössze a támogatók jóindulatára támaszkodtam, reménykedtem, könyörögtem magamban.....
HOGYAN TOVÁBB?
Ámort 1 hete műtötték...sajnos nem mutat olyan nagy változást mint kellene, és ahogy telnek a napok, egyre kisebb az esélye a felépülésre DE mindig minden nap mutat valami egész aprócska dolgot, ami az embernek és neki is kis reményt ad, hogy lassabban ugyan, sőt, nagyon nagyon lassan, de felépül.
DE Mi LESZ AKKOR, HA MÉGSEM?
Ez néhány héten belül kiderül....költsünk még tízezreket a kezelésére, egy kocsira, az elhelyezésére? Mert bizony kocsival nem vihetjük ki a csóró kis menhelyre, nincs megfelelő körülmény arra, hogy ő kocsival ott éljen....hol? hogyan?
Altassuk el, ha esetleg biztos lesz az, hogy nem épül fel? Megműtetjük, könyörgünk támogatásért Tőletek kedves Olvasók - és elaltatjuk?
DE kinek fog kelleni egy kerekesszékes kutya? Kinek? és mikor? Hol, van ilyen ember egyáltalán?
Ha valakinek a saját kutyája bénul le, természetesen, hogy úgy is szereti, a sajátommal én is így lennék. De tudom, hogy nem kellene nekem sem egy ekkora gond - egy kerekesszékes kutya.
Ámor hogyan érezné magát hosszabb távon? Ő egy hiperaktív, fiatal kutya, megszokna egy nyugodtabb életet? vagy hirdessem úgy, hogy sportos gazdit keres egy lebénult kutya? Egy sportos, mozgékony ember nem fog vacakolni egy nyomorék kutyával. Egy kevésbé mozgékony ember pedig nem biztos, hogy ki tudja elégíteni Ámor mozgásigényét. Ti nem tudjátok, hogy mekkora életkedv, energia, vidámság van ebben a kutyában. Ma kimentünk sétálni. Letettem egy kicsit a hátsó felét, hogy elővegyek "kakizacsit", 2 másodperc nem telt bele és rohannom kellett Ámor után, mert a mellső két lábán vonszolta magát, olyan gyorsasággal, hogy a foxi kutyám csak csak pislogott, pedig neki mind a négy lába ép.
Rohant, vonszolva magát és üdvözölte a réten sétáló többi kutyát.
"Esik az eső? na és kit érdekel? kérem az esőkabátot és fussunk tovább!"
" lemaradtál megint? Nem bírod gyorsabban cipelni a hátsó felemet? lemaradok a buliról" Nézd már ott van Odi, Safi, Izaura és jön Vackor is! Jaj és ott egy fa, szeretnék odamenni megszagolgatni!" Hű és mennyi fűszál! Figyuka! Én soha soha nem akarok a menhelyre visszamenni, tudom, hogy Ottó, Évi, Julika szeretettel vár, de....de most minden nap sétálok és rengetegen vannak körülöttem, minden nap masszázs, torna, simi, jutalomfalat hegyek, puszik, simik - ugye nem csak álmodom?
Ugye mindenki szeret engem? Hé, te ott! Figyeljél csak Te is rám ! :D "
MI A HELYES, MI LEGYEN, HOGYAN TOVÁBB, MEDDIG VÁRJUNK?
A legjobb döntést hoztad,mivel Ámor döntése volt ez, csak kivetítette rád! Az Ő energiája, élni akarása, vidámsága "beléd költözött"....Zsuzsikám bármit hoz is a jövő, Ámor jövője, le a kalappal előtettek! :D
VálaszTörlés